Harkány város története
Harkány városa manapság a strandfürdőről híres település, így rengetegen látogatják meg évről évre. A város jelenlegi fő iparágának is a turizmust lehet tekinteni, nem csak a helyi strandfürdő gazdasága épül erre, hanem harkányi szállodák, apartmanok, szállások sokasága működik gazdaságosan.
Harkány Baranya megyében található, a Siklósi járásban. A gyógyfürdő kénes gyógyvízzel rendelkezik, amelyet már a 19. században elkezdtek kihasználni, hasznosítani.
Maga a település története természetesen régebbre nyúlik vissza, írásos formában először 1323-ban találkozhatunk a településsel, Harkan alakban használva. A település területe ekkor királyi udvarnokok földje volt.
Harkány területe a török háborúk során és a török időkben is emberek által lakott maradt, az itt lakók általában földeket műveltek vagy szőlőt termeltek.
1823-ban fedezték fel a település alatt található gyógyvizet, amit azonnal hasznosítani, használni is kezdtek. Ekkor még természetesen nem volt gyógyfürdő, fürdő a településen, de annak megtervezését azonnal elkezdték, Az építkezések 1824-ben megkezdődtek, az első épület pedig 1828-ra épült meg. Ezt követően folyamatosan folytak a fejlesztések, építkezések, a kútfúrások.
A település az első világháború idején, 1918 és 1921 között szerb megszállás alatt volt, az ezt követő időszakban indult meg Harkány fejlődése. A fürdő 1925 után indult fellendülésnek.
A település 1999-ben kapott városi rangot.